Illiberális demokrácia

Meglehetősen nagy eltérések vannak az „illiberális” fogalom értelmezések között, így nem árt, ha kissé közelebbről megnézzük azt, hogy mit rejt magában ez a fogalom. Az alábbiakban két álláspontot fogok elemezni, amelynek során a saját értelmezésemet is felvázolom.


Az „illiberális” fogalom akkor kezdett elterjedni a hazai közvéleményben, amikor Orbán Viktor 2014-ben a tusványfürdői beszédében elmagyarázta azt, hogy szerinte mit kell érteni e fogalom alatt. A kormányfő kifejtette azt, hogy jelenleg óriási változások mennek végbe a világban. Ennek a legfontosabb mutatója az, hogy „versenyfutás zajlik annak a közösségszervezési módnak, annak az államnak a megtalálásáért, amely a leginkább képes egy nemzetet, egy közösséget nemzetközileg versenyképessé tenni.” Fontos itt azonnal megjegyezni, hogy Orbán Viktor már itt is egy „közösségszervezési mód”-ról beszélt és nem az egész politikai rendszer főtípus megváltoztatásáról. Orbán ezt követően egy nagy vállalkozás tervét rajzolta fel: „….megkeressük, megpróbáljuk megtalálni a Nyugat-Európában elfogadott dogmáktól és ideológiáktól elszakadva, tőlük magunkat függetlenítve azt a közösségszervezési formát, azt az új magyar államot, amely képes arra, hogy a mi közösségünket évtizedes távlatban versenyképessé tegye a nagy világverseny futásban.” Tehát a versenyképességünk fokozása érdekében egy új közösségszervezési formát kell találnunk, amely mentes az ideológiáktól, mert amit eddig követtünk és Nyugat-Európában követtek, már nem alkalmas az ország versenyképességének a megtartására és növelésére. A miniszterelnök rájött arra is, hogy „….egy demokrácia nem szükségképpen liberális. Az, hogy valami nem liberális, még lehet demokrácia.” Itt azért meg kell jegyeznem azt, hogy a „liberális” szó alatt a liberális politikai filozófiát kell értenünk, vagy ha úgy tetszik, akkor egy ideológiát, mert egyébként összekevernénk a „liberális demokrácia” fogalmával, ami viszont politikai rendszert jelent. Orbán az előzőektől is tovább megy: „…a liberális társadalomszervezési elvekkel, módszerekkel….szakítanunk kell.” E helyett “……..egy munkaalapú állam korszaka következhet el, mi egy munkaalapú társadalmat akarunk szervezni, amely…..vállalja annak ódiumát, hogy kimondja, karakterét tekintve nem liberális természetű.”


Az előbbi idézetekből világossá válhat az, hogy Orbán Viktor nem magával a liberális demokrácia politikai rendszer főtípussal akar szakítani, nem is tudna, hanem csupán a liberális társadalomszervezési elvekkel, vagy konkrétabban a (neo)liberális gazdaságpolitikával. Ez a törekvése jól egybevág a nemzeties szemléletével, hiszen a mindent átható liberalizmus egyúttal a kozmopolitizmust is magával hozza. Márpedig Orbánnak éppen az volt a célja, hogy Magyarország versenyképessége megmaradjon és ne vesszen el a kiélezett nemzetközi piaci versenyben. Ennek a szemléletnek azonban van egy olyan hozadéka is, hogy az Unión belül mintegy kis szigetet alkosson hazánk, amelyik viszonylagosan függetlenítheti magát az Uniós történésektől. Tehát Orbánnak az a törekvése, hogy szakít a (neo)liberális gazdaságpolitikával, egyúttal az Uniótól való függetlenedést is szolgálhatta. Ez a függetlenedés pedig a szuverenitás iránti vágyakozását fejezheti ki, amit bár Magyarország 2004-ben elveszített, Orbán mégis szeretné azt visszakapnia.

Az „illiberális” fogalmát egészen másként értelmezte Fareed Zakaria az 1997-ben a Foreign Affairs hasábjain megjelent „ The Rise of Illiberal Democracy” című tanulmányában. Szerinte: „….democracy has meant liberal democracy — a political system marked not only by free and fair elections, but also by the rule of law, a separation of powers, and the protection of basic liberties of speech, assembly, religion, and property.” Tehát Zakaria szerint a liberális demokrácia nem egyszerűen a szabad és tisztességes választásokat jelenti, hanem a jogállamiságot, a hatalom szétválasztását és a szabadságjogok védelmét is. Ezért ő elképzelhetőnek tart egy olyan politikai rendszert is, amelyik már szakít a szokványos és Európában alkalmazott liberális demokrácia gyakorlatával, és egy autokratikus politikai rendszert valósít meg. Itt most számunkra az a fontos, hogy Orbánnal ellentétben nem a (neo)liberális gazdaságpolitikát tartja rossznak és akarja megváltoztatni, hanem az egész politikai rendszert vinné el az autokrácia, a diktatúra irányába. Zakaria és cikke nyomán sok politikus ezért arra a következtetésre jutott, hogy a liberalizmus eltúlzása sok bajt okozhat, és sokkal hatékonyabb és versenyképesebb lenne egy olyan politikai rendszer, amelyik egy autoriter államtípus felé vinne el. Ilyen országokra már Orbán is utalt a beszédében, ezek közé tartozik szerinte Szingapúr, Kína, India, Oroszország, Törökország, amelyek sikerországoknak tekinthetők.


Mindez persze nem azt jelenti, amit korábban is és még ma is állítanak, hogy Orbán egy autokrata, diktatórikus politikai rendszer felé akarja vinni hazánkat. Zakaria és Orbán értelmezése között ugyanis lényegi különbség van. Orbán csupán a gazdaságpolitikáját akarja nem liberális alapon működtetni, míg Zakaria már a politikai rendszer működésébe akar változtatásokat eszközölni. A kettő között óriási különbség van! Orbán emellett egy nem szuverén nemzetállam kormányfője, aki ezen az állapoton nem képes változtatni sem. Ezzel szemben Zakaria és Orbán is olyan sikeres, ám autokrata vezetésű nemzetállamokat hozott fel példaként, amelyek szuverén nemzetállamok. Maga az a tény, hogy az általuk említett országok szuverén nemzetállamok, eleve lehetővé teszi azt, hogy a jogrendjét önállóan határozhassa meg. Tehát belenyúlhatnak azokba a törvényekbe is, amelyek egy politikai rendszert korábban igazi, és az Unió által értelmezett liberális demokráciává tettek, és kellő változtatás után egy autokrata politikai rendszert hozzanak létre. Ezzel szemben Magyarország már nem tudja önállóan alakítania, megváltoztatni a jogrendjét, mert azt a Lisszaboni Szerződésből kell levezetnie. Orbán Viktor, akár tetszik neki, akár nem, kénytelen a Szerződés jogrendjét tudomásul venni, így nincs lehetősége arra sem, hogy egy autokrata, vagy diktatórikus politikai rendszert hozzon létre. Ezért volt alaptalan és felesleges minden olyan ellenzéki kritika, amely szerint Orbán Oroszországot és Törökországot tekinti mintaállamának. Persze lehet vágyakozni egy orosz, vagy török politikai rendszer iránt, de a valóság, ti. az, hogy hazánk az Unió tagja, akár naponta kijózaníthatja Orbánt.

A másik probléma: nem világos az, hogy Zakaria illiberális nemzetállama mennyire lenne autokratikus. Szigorúan véve egy nemzetállam politikai rendszere vagy liberális demokrácia, vagy nem. Nincs köztes állapot, hiszen e politikai rendszer főtípus paradigmái vagy érvényesülnek egy konkrét nemzetállamban, vagy nem. Az „illiberális” demokrácia valójában a liberális demokráciának egyik modellje, vagy egyedi megjelenési formája lehet, nem pedig egy önálló politikai rendszer főtípus. A helyzet ugyanis az, hogy a politikai rendszer főtípuson belül is történik fejlődés a szabadságjogok terén, tehát ami mondjuk 100 évvel ezelőtt még általánosan elfogadott és követett liberális demokrácia volt, azt mára már nem lehetne annak tekinteni. Ez azt jelenti, hogy az illiberális nemzetállam modellje visszalépést jelentene ezen a fejlődési egyenesen egy korábbi szintre, amit nem biztos, hogy tolerálnának más országok. Példaként lehet hozni a török Erdogán azon tervét, miszerint elnöki rendszert kíván létrehozni, amelyben az elnök hatáskörét lényegesen kiterjesztenék. Az elnöki rendszerrel önmagában nem lenne baj, hiszen ilyen modell létezik az Unióban is. Ha viszont ez az új hatalmi elosztás mondjuk megengedné az elnöknek azt, hogy az ellenzéki pártvezetőket, újságírókat, és más ellenzéki személyiségeket lehet likvidálni, vagy bebörtönözni koholt vádak alapján, akkor azt már nem lehetne elfogadni európai típusú liberális demokráciának. De hasonlóan nem lehet azt sem megtenni, amint az Oroszországban is történt, hogy politikusok, újságírók, nagytőkések és más személyek tűnjenek el csak azért, mert a hatalom ellen emeltek szót. Az eddig kivívott és Európa szerte gyakorolt szabadságjogokat egyszerűen nem lehet negligálni egyetlen nemzetállamban sem, mert az elfogadhatatlan lenne számunkra.

Végeredményben Orbán Viktornak csak kevés olyan lehetősége marad, hogy a nemzetieskedését kiélhesse: a magyarok megvédése, a (neo)liberalizmus elleni küzdelem és az állandó szabadságharc Brüsszel ellen. Az biztos, hogy számára ez is bőven elég ahhoz, hogy bebizonyítsa az elhivatottságát arra, hogy minden magyarok vezére legyen. Ez eddig is bejött neki, és ezen szerintem a továbbiakban sem fog változtatni.

2017. 03. 25.

 

“Illiberális demokrácia” bejegyzéshez egy hozzászólás

  1. Aw, this was an extremely good post. Finding the time and actual effort to produce a very good article… but
    what can I say… I hesitate a whole lot and don’t seem to get
    anything done.

A hozzászólások jelenleg nem engedélyezettek ezen a részen.