Fékek és ellensúlyok

Nem szűnt meg a négy új alkotmánybíró megválasztásával kapcsolatos ellenzéki vélemény nyilvánítások sorozata, ami persze egyáltalán nem baj. A baj inkább az, hogy az ellenzék ezt tragédiaként, sőt, nemzethalálként élte meg. Némelyek odáig is elmentek, hogy kijelentették: ezzel a cselekménnyel megszűntek a fékek és ellensúlyok hazánkban, így a hatalom azt tehet, amit akar. Sarkos megfogalmazás ez, és biztosan nem fedi a valóságot. Annyi azonban ebből azonnal kivehető, hogy sokan alapvető politikai filozófiai fogalmakat helytelenül értelmeznek.


Azt tudjuk, hogy a fékek és ellensúlyok rendszere a politikai hatalom megfékezésére és kordában tartására kell annak érdekében, hogy diktatúra ne jöhessen létre és a normativitás feltételeinek megfeleljen a hatalom minden cselekménye. Ezt a rendszert csak a francia forradalom után létrejövő liberális demokráciák alkalmazták következetesen. Korábban is voltak fékek és ellensúlyok, amelyek egyfajta irányt szabtak a mindenkori politikai hatalomnak a politikai céljaik megfogalmazásában és végrehajtásában. Ilyenek voltak az erkölcsi és a vallási szokások, továbbá azok a szerződések és szabályok, amelyeket a politikai ellenfelek egymás között létrehoztak, illetve kialakítottak. Tehát abszolút mértékben sohasem volt diktatúra egyetlen politikai rendszerben sem, hiszen a jelzett szabályozók mindig működtek, így egyetlen egyszemélyi uralkodó sem tehetett azt, amit akart. A liberális demokrácia annyiban hozott változást a korábbiakhoz képest, hogy az aktuális normativitás kialakítása mellett a fékek és ellensúlyok rendszerét intézményesítette, és egyebek mellett létrehozott olyan szervezeteket, amelynek kifejezetten az volt a feladata, hogy ellenőrizze a hatalmat. Ezek közé tartozik az Alkotmánybíróság is, amely törvényességi felügyeletet gyakorol a hatalom felett.

Tehát mindig volt/van egy keret, amiben gondolkodhat és cselekedhet a mindenkori hatalom. De mivel sokféle érdek létezik, ezért sokféle politikai érdek és ennek nyomán politikai párt jelenhet meg a politikai palettán. A liberális demokráciákban a népnek joga van ahhoz, hogy megválassza a vezetőit, akik majd az általuk megkívánt politikai célokat fogják teljesíteni. A politikai hatalomnak tehát mindig egy érdeket kell közvetítenie, amit az adott kor feltételei között kell megvalósítania. Fontos itt látnunk azt a dolgot, hogy a hatalom kényszerpályán van olyan szempontból, hogy köteles megvalósítania azt a nép által történt megbízást, hogy a választói politikai céljait valósítsa meg. Erre megvannak az eszközei, így például a jogalkotás lehetősége, vagy a politikai rendszer sajátos struktúrájának kialakítása. Minden, amit tesz, a politikai céljait kell szolgálnia, s nem lehet tekintettel arra, hogy mások, mint például az ellenzék mit gondol arról. Ha pedig másként nem megy, akkor a hatalmi pozíciójából adódó kényszereket alkalmazza. Tehát a politikai hatalomnak joga van kikényszerítenie a politikai céljainak a megvalósítását, hiszen ezt követelte tőle és erre hatalmazta fel a nép. Az emberileg elfogadható, hogy sokan ezt diktatúrának gondolják, mint az ellenzék soraiban oly sokan, de ez nyilvánvalóan nem igaz. A diktatúra kialakításának lehetősége ugyanis azonnal megszűnik, amikor a fékek és ellensúlyok léteznek és hatékonyan működnek.


Az Alkotmánybíróság ebbe a fékek és ellensúlyok rendszerébe tartozik, de annak csak az egyik alkotóelemét képezi. Még ha valóban a hatalmat szolgálná ki, akkor sem lehetne azt mondani, hogy nem létezik a fékek és ellensúlyok rendszere. Viszont a hatalomnak joga van ahhoz, hogy megegyezés alapján olyan bírákat jelöljön, akiket alkalmasnak tart arra, hogy feladatát jól végezze. S mivel az aktuális hatalom mindig több bírát jelölhet a mindenkori ellenzéknél, ezért az Alkotmánybíróság így vagy úgy, de részesévé válik a politikai céljainak a megvalósításához. Magyarán: az Alkotmánybíróság is az aktuális hatalom politikai céljait kell, hogy szolgálja, mégpedig azt, hogy annak végrehajtása a normativitás és a törvényesség keretein belül történjen meg. Ha a hatalom az erős államával szemben egy gyenge Alkotmánybíróságot akar, vagyis a fékek és ellensúlyok eme részét akarja jelentéktelenné tenni, akkor azt tudomásul kell vennie mindenkinek, így az ellenzéknek is, hiszen ezzel szintén a politikai céljait akarja megvalósítani. Egy kormányváltás esetén az új politikai hatalom ezt megváltoztathatja.

Elismerem, hogy sajátos logika ez, de létező gyakorlat, hiszen szinte minden politikai hatalom a saját embereit teszi alkotmánybírónak. Így volt ez korábban is, bármelyik párt, vagy pártcsoport volt a hatalmon, és feltehetően így lesz ez a továbbiakban is. Az Alkotmánybírók kinevezése mindig is a politikai harc része lesz, és ha az aktuális hatalom ezt elveszti, akkor az stigmaként rajta maradhat. Ugyanígy, ha az aktuális ellenzék veszti el a bírák kinevezési csatáját, akkor azt vereségként kell nekik elkönyvelni. Mindkettő emberileg megérthető, ezért nem lehet felettük pálcát törni sem.

Az Alkotmánybírák pedig a saját tisztességüknek megfelelően fogják végezni a munkájukat. Ez közelebbről azt jelenti, hogy egyfelől függetleníthetik magukat attól a ténytől, hogy melyik párttól szerezték meg a kinevezésük lehetőségét, másfelől az aktuális hatalom kiszolgálóivá is válhatnak. Mindegyikre volt/van rengeteg példa, ezért sem lehet általános véleményt formálni róluk. Mindemellett van még egy csapda lehetőség is. Ismert, hogy az alkotmány törvényi helyei mindig egy halmazra adnak kötelező érvényű szabályt, amit aztán ahány bíró, annyiféleképpen értelmezhet. Ezért van szükség azok közös értelmezésére. No mármost, ha egy alkotmányossági kérdést kell eldönteni, tehát egy alkotmányos törvényi hely halmaza alá való konkrét törvény szubszumálását, akkor ez a kezdeti különböző értelmezési lehetőség még inkább kitágulhat, mert egy eddig sem azonosan értelmezett alkotmányos törvényi hely alá kell szubszumálni egy szintén különbözőképpen értelmezett konkrét törvényt. Ilyen esetekben pedig óhatatlanul is előfordulhat az, hogy az aktuális hatalom javára történik a döntés. Ez pedig minden további nélkül gerjesztheti azt a gondolatot, hogy az Alkotmánybíróság lefekszik az aktuális hatalomnak, holott csupán arról van szó, hogy az éppen akkor funkcionáló Alkotmánybíróság a konkrét értelmezését adta közre. Tehát itt sem arról van szó, hogy nem működik az Alkotmánybíróság, azaz a fékek és ellensúlyok egyik eleme, hanem arról, hogy annak egy konkrét alkotmányossági kérdés értelmezése nem esik egybe azzal, amit a konkrét személy szeretett volna olvasni.


Egyébként a hazai fékek és ellensúlyoknál sokkal erősebb kontroll alatt van az aktuális hatalom az Unió részéről. Sőt, ez utóbbi tehet a legtöbbet azért, hogy ne alakulhasson ki hazánkban diktatúra, mert olyan erős kényszereket tud alkalmazni, amelyeknek a birtokában egyetlen hazai szervezet sincs.

2016. 11. 26

“Fékek és ellensúlyok” bejegyzéshez egy hozzászólás

A hozzászólások jelenleg nem engedélyezettek ezen a részen.