Messiások

Sajátos természete van az emberi léleknek: még a legkritikusabb helyzetekben is képes meglátni egy fénysugarat, ami ebből a menthetetlen helyzetből kiutat mutathat. Ez a remény, ami minden ember számára egyúttal egyfajta felszabadultsági érzést ad akkor is, amikor már minden veszni látszik. Valahogy így érezhettek a németek Hitlerrel kapcsolatban is akkor, amikor már az oroszok Berlint ostromolták, és elhitték azt, hogy a Führer majd beveti a csodafegyverét, amivel végül is megnyeri a világháborút. A németeknek eszét elvette az a vágy, hogy nekünk győznünk kell és ehhez egyetlen személy vezethet el, mégpedig Hitler. A Führerben a Messiást látták, és egyáltalán nem érdekelte a németeket az, hogy ez a kép csak egy önmaguk által festett kép, aminek semmi köze sincs a valósághoz.


Ilyen Messiás várás az emberiség egész története során létezett, aminek azért megvolt az a jelentősége, hogy az embereket egy bizonyos irányba tudta orientálni, ami alkalmas volt arra, hogy egyúttal azokat manipulálják is. A Messiás én vagyok, mondhatta egy politikus, és máris sok ember hitt neki, függetlenül attól, hogy az önjelölt Messiásnak bármi köze is lehetett ehhez. Az emberek akarták azt, hogy számukra is legyen egy külön bejáratú Messiás, akiben bízhatnak, aki reményt adhat nekik és aki egyfajta lelki felszabadulást is jelenthet számukra.

Korunk szintén tele van önjelölt Messiásokkal, ami egyáltalán nem jelent unikumot, hiszen mindenkit hajt a becsvágy, hogy ő kerüljön a hatalmi piramis legfelső csúcsára. A kérdés azonban az, hogy ezen Messiások közül ki lehet, vagy kik lehetnek azok, akik megváltják majd a mai politikai realitást. Míg a kormánypárt részéről csak egy Messiás van, addig az ellenzék részéről a Messiások egész garmadáját sorakoztatják fel. Természetesen mind-mind azt állítja magáról, hogy ő az igazi Messiás, aki képes a népét a Kánaán felé vezetni. Csakhogy a Messiás szerepét a politikában általában csak egy személy töltheti be, a többi pedig hamis prófétának bizonyul. S ha jól körülnézünk, akkor ez a személy reálisan ma egyedül Orbán Viktor lehet.

Szerencsés embernek tekintheti magát a kormányfő, mert a 2008-ban induló gazdasági válság alatt éppen ellenzékben volt, amikor is teljes erőbedobással kritizálhatta az amúgy is csetlő-botló Gyurcsány-kormányt. A kiemelkedően hatékonynak tekinthető ellenpropaganda eredményeként és az MSZP – SZDSZ koalíció hatalmi harca nyomán a Gyurcsány-kormány megbukott, amivel hosszú időre elveszítette a hitelességét. A 2010-es választások során elért kétharmados parlamenti többség pedig azt mutatta, hogy a baloldal hosszú időre leírta magát a politikai palettáról olyan vonatkozásban, hogy döntően befolyásolni tudja a további választások kimenetelét. Ezt támaszthatta alá az, hogy a mai kormánypárt 2014-ben ismét kétharmaddal tudott győzni.


Orbán Viktort a szerencséje azonban továbbra sem hagyta el, mert a 2008 és 2013 között tomboló gazdasági válság depressziós szakaszát a konjunktúraciklus követte, ami jelentős gazdasági fellendülést generálhatott. Ezt segítette az, hogy az Európai Unióból rendszeresen érkezett támogatás, továbbá az, hogy hazánkban a stabilan működő multicégek termelték meg a GDP jelentős hányadát. Így mára eljutottunk odáig, hogy a következő években egy kiszámítható fejlődési pályára állítható a magyar gazdaság, ami a 2-3%-os évenkénti GDP növekedést produkálni tud. Ez pedig lehetővé teszi azt, hogy a kormány tovább folytassa a korábban megkezdett osztogatását. S ezen a téren Orbán nagyon jól látta meg azt, hogy a családok segítése lehet az a központi tényező, aminek nyomán megnyerheti magának a választókat. Ezért vezette be a családi adókedvezményt, a családi otthonteremtési kedvezmények rendszerét, az áfa-csökkentést, és még sorolhatnánk a további intézkedéseket.

Ilyen előzmények után nem csoda az, ha a kormány propagandája szembe állíthatja a gyurcsányi és bajnai korszak megszorító intézkedéseit azzal, amit ma csinálnak. Az emberek a saját sorsukon láthatják azt, hogy míg a korábbi időszakban elvették ezt, elvették azt, addig most csak kaphatnak a kormánytól. Ennél nagyobb bizonyító erejű valóság nem kell egy átlagos ember számára, aki ilyen módon természetesnek veheti azt, hogy Orbán Viktor az, aki számára elhozta a megváltást a korábbi megszorításokkal szemben. A kormányfő már ma a Messiás szerepében tetszeleghet, és ezt az sem árnyékolja be, hogy úgy cselekedett, mint a hűbéri társadalomban király vagy a földesúr tett: lökött egy kis aprópénzt a jobbágyainak, hogy befogják a szájukat. Mivel az emberek manipulálhatóak, ezért az aprópénz fejében elnézik a mértéktelen korrupciót, valamint azt, hogy időközben a hatalom birtokosai és a hozzá tartozó holdudvar emberei a saját zsebüket is teletömjék. Az ellenzék pedig hiába acsarkodik mindezek ellen, mert nincs elég támogatottsága ahhoz, hogy leváltsa őket.


De ha netán mégis sikerülne meneszteni Orbán Viktort, akkor sincs megoldva a féktelen korrupció problémája, mert az legfeljebb moderáltabb formában folytatódik tovább. Ahhoz ugyanis, hogy valaki önmagából Messiást csináljon, szüksége van olyan támogatói tömegre, amelyik feltétel nélkül annak tekinti. Ilyen tömeg megszerzése pedig más úton nem történhet, mint azok lekenyerezésével. A kör tehát bezárult és a mai baloldali önjelölt Messiások azon gondolkodhatnak, hogyan szerezzék meg ezt a támogatói tömeget, majd hogyan elégítsék ki azok növekvő igényeit. Mert nincs rosszabb dolog annál, amikor egy Messiásból egy közönséges halandó válik, jobb esetben olyan politikus, aki ismét Messiás akar lenni. Ezt legjobban Gyurcsány Ferenc tudja.

2016. 04. 23.