Egy malom, két malom

Örülhetek annak, hogy létezik olyan Olvasóm, aki hajlandó időt és energiát fordítani arra, hogy elolvassa a demokráciaelméleti és jogfilozófiai eszmefuttatásaimat. Ezek nem könnyű olvasmányok, ezért én egyáltalán nem csodálkozom azon, hogy nem olvassák el azokat tízezrével, ahogy egy bulvársajtóban megjelent cikket arról, hogy mondjuk valamelyik celeb éppen mit reggelizett az előző nap. Sohasem törekedtem arra, hogy bulvárblogot hozzak létre, mert az már számomra semmi szellemi megterhelést, vagy igazi kihívást sem jelenthet. Annak pedig nem sok értelmét látom, hogy az Olvasók létszámát gyűjtsem csak azért, hogy azzal esetleg dicsekedni tudjak.



Paragrafus azok közé tartozik, aki rendszeresen elolvassa a cikkeimet és néha kemény vitát folytatunk egymással. Legutóbb egyebek mellett a „forradalmi jog” fogalmával kapcsolatban volt ilyen nézeteltérésünk, amit a jelek szerint ma sem sikerült teljes mértékben lezárnunk. Nem baj, mert meglehet, hogy most azt egy más szemszögből lehet megvilágítani. A szombati cikkem kapcsán ezt írta: „Megint két malomban őrlünk. Azt állítottam, hogy (önmagamat idézem): A forradalmi jog kifejezést, terminológiát a jogrendszer nem ismeri, ez ismeretlen fogalom, ezért az nem értelmezhető. Az, hogy mit fejtett ki Molnár Gyula, Szilágyi Péter, vagy éppen te magad, az semmiképpen sem tekinthető jogi normának, legfeljebb csak véleménynek. Mindannyiótok részéről. Úgyhogy továbbra is fenntartom: jelenleg nincs olyan hatályos jogi norma, amelyik ismerné a “forradalmi jog” terminológiát. (egész pontosan arra utaltam, hogy maga a jogszabály szövege nem tartalmaz ilyen fogalmat.) Abból, hogy a jogszabályból valaki mégis kiolvassa a benne nem lévő “forradalmi jog” terminológiát, még nem következik, hogy az a jogi norma része lenne ténylegesen. Az továbbra is csak értelmezés, vélemény. Még akkor sem része a jognak és akkor is csak vélemény, ha te – önmagad szerint – megindokoltad, hogy miért van szükség erre a nem létező jogintézményre.”

Elsőként azt kell rögzítenem, hogy nem Molnár Gyuláról, hanem Moór Gyuláról van szó. Paragrafus nyilván összetévesztette az MSZP pártelnökét a jogtudóssal. Végzetes tévedés, mert én a két személyt még egy lapon sem említeném. De nem ez a lényeg. Amit Paragrafus leír, az szigorúan véve igaz. Tényleg nem létezik olyan törvény, amelyik rögzítené a „forradalmi jog” fogalmát és annak lényegét. Egy törvénynek valóban normának kell lennie, mégpedig kényszernormának, ahogyan azt Hans Kelsen találóan jellemezte. A lényege az, hogy a norma egy magatartásformát ír elő, aminek a be nem tartását kényszer alkalmazásával fenyegeti. Ennyiben tér el a korábban fejtegetett vallás és erkölcs politikai rendszer működését irányító funkciójától. A forradalmi jog fogalmának éppen az a lényege, hogy amikor egy politikai rendszer főtípusra térünk át, akkor a jogrendnek ezt a változást követnie kell.


Ez utóbbi ugyanis következik a jog fogalom értelmezéséből. A jog lényegét tekintve 1. a hatalom normája, 2. e norma mindig a politikai célokat tükrözi, 3. kényszert alkalmazhat, ha nem ennek megfelelő viselkedést tanúsítanak az egyének (ez nem definíció!). A jog fogalom értelmezése vezet el a demokráciaelmélethez, hiszen az, hogy milyen politikai célokat fogalmaz meg az aktuális hatalom, éppen a demokrácia fejlettségétől függ. Nyilvánvaló, hogy egy hűbériségen alapuló politikai rendszerben nem lehet a népszuverenitás elvét úgy megfogalmazni, mint a liberális demokráciában tesszük. A hűbériség ugyanis éppen a patrimoniális hatalom átszármaztatás elvét követi, ahol nincs helye a politikai vezetők választás útján történő kijelölésének.

Mindezekből pedig az következik, hogy egy-egy ilyen átmenetnél már nem lehet alkalmazni a régi jogrendet, egy gyökeresen újra van szükség, ami már tükrözi az aktuális hatalom politikai céljait. Ezt az új jogrendet nevezhetjük „forradalmi jog”-nak, ami találó kifejezés, mert nem csupán a politikai rendszerben megy végbe forradalom, hanem ennek nyomán a jogrendben is. Ezt a valóságot fogalmazta meg talán elsőként Moór Gyula, akit jómagam az egyik legnagyobb magyar jogtudósnak tekintek. Itt most azonban az a lényeg, hogy a demokrácia fejlődése hozza magával a jogrend megváltozását és nem fordítva! Ez utóbbi, tehát a tárgyi jog változásának primátusa a demokrácia fejlődésével szemben, képtelenség is lenne, mert azzal a jognak a politikai rendszer irányításában betöltött szerepét írnánk át. Ha ez így lenne, akkor bármelyik aktuális politikai hatalom olyan jogrendet alkothatna, amilyet akar, nincs kötve semmihez sem, csak a saját politikai céljai szabhatnak határt.

A jog funkciója tehát mindig ugyanaz marad minden politikai rendszer irányításában, ti. annak célszerű szabályozása, csak a jogelmélet és a jogalkalmazás fejlődhet. Ha ezeket a gondolkodásunkat meghatározó cölöpöket leszúrtuk, akkor világossá válhat az, hogy a forradalmi jog csak meghatározza azt, hogy a jogrend konkrét tartalma, tehát az aktuális tárgyi jog mi legyen. Magyarán: nem kell a forradalmi jognak egyetlen konkrét törvényben sem meghatározottnak lennie, nem kell a jogrend részének lennie, mert a forradalmi jog az, ami éppen meghatározza az aktuális jogrendet és az abból eredő konkrét törvényeket.

Tehát mi Paragrafussal tényleg két malomban őrlünk, mert nekem egészen más a szemléletmódom, mint neki. A kritikusom szinte mindig a pozitív jog biztosnak hitt bástyája mögül hadakozik, ami jogász létére érthető is, míg én mindig a demokrácia elméleti aspektusomból, ami talán szintén érthető. De valahol a két szemléletmódnak találkoznia kell, mert ez a dolog lényegénél fogva nem kerülhető el. Egy biztos: a demokrácia fejlődése mindig megelőzi a jog tartalmi változását, és a fordított helyzet sohasem állhat elő. Magyarán: Paragrafusnak tudomásul kell vennie, még ha néha fáj is, hogy nem a jog az a meghatározó tényező, ami a politikai rendszerek fejlődését előre viszi, hanem a demokrácia fejlődése. Amilyen mértékben bővülnek a szabadságjogok, olyan mértékben képes követni azt a pozitív jog is. Álmodozni persze lehet egy utópisztikus államról, amelyben éppen a fordított helyzet állhat elő, de egyszer ebből az álomból is fel kell ébredni.

Még egy dologról kell szólnom, mégpedig az alkotmányosság kérdéséről. Paragrafus ezt írta egy hozzászóláshoz írott kommentjében: „….2011 óta Magyarország nem alkotmányos jogállam.” Súlyos megállapítás ez, és szerintem ez azt a látszatot kelti, hogy Magyarország nem tekinthető liberális demokráciának. De az! S ma már különösen magabiztosan állítom ezt, mert sokat tanultam az utóbbi időkben és bizonyos dolgokat egészen másként látok. Elsőként nézzük a jogállam fogalmát. Ezzel ugyan korábban foglalkoztam a „Dicey jogállama” című cikkemben, de most más megvilágításba kell helyeznem. Azok a tudósok, akik megpróbálják a jogállam fogalmát definiálni, általában valamilyen jól megfogható sajátosságok meglétére, vagy hiányára utalnak. Itt is érvényes az, amit Moór Gyula egyszer állított a jog fogalmára: azt írják le, hogy milyen jogállamot szeretnének és nem azt, hogy milyen jellemzőkkel kell rendelkeznie a jogállamnak. Így járt Kolláth György is, aki a 2005-ben megjelent könyvében (A demokratikus jogállam) a szuverén nemzetállam létéhez kötötte a demokratikus jogállam létét. Pechje volt, mert már 2004-ben, tehát még a könyvének megjelenése előtt Magyarország elveszítette a szuverenitását azzal, hogy belépett az Unióba.

Ezzel csak azt akarom mondani, hogy lehet ám különböző jellemzőket felsorakoztatni a jogállam definiálására, de mindig azzal kell számolni, hogy azok mind-mind mulandó tulajdonságok lehetnek, amit később a politikai rendszerek fejlődése felülírhat. Egyetlen dolog lehet, ami nem mulandó tulajdonsága a politikai rendszereknek, a törvényi szabályozás. Ha ez megszűnik, akkor (amennyiben a vallás és az erkölcs szabályozó hatása tart a nullához) nagy valószínűséggel a társadalom káoszba sodródik. A törvényi szabályozás azonban már a tabuktól kezdve létezik, ezért jómagam a jogállam fogalmát innentől értelmezem. Röviden: minden politikai rendszer jogállamnak tekinthető a tabuk megjelenésétől kezdve, beleértve nyilvánvalóan a diktatúrákat is.


De ha ezt elfogadjuk kiinduló tételnek, akkor miben különbözhetnek az egyes politikai rendszer főtípusok és azok modelljei. Nyilvánvalóan a demokrácia fejlettségében. Egy politikai rendszer pedig akkor tekinthető demokratikus jogállamnak, ha a jogrendje tükrözi korának általánosan elfogadott és követett szabadságjog rendszerét és az intézményrendszere garantálja annak gyakorlását, vagy élvezését is. Vagyis a helyzet az, hogy létezik egyrészt a jognak a politikai rendszereket szabályozó állandó funkciója és létezik a demokrácia fejlődésének kontinuitása és diszkontinuitása. E fejlődés minden egyes pontján egyaránt értelmezhető a demokratikus jogállam, amelyek tehát abban különbözhetnek, hogy a demokrácia milyen fejlettségi fokon áll. Magyarán, az én értelmezésemben demokratikus jogállam létezhetett akár 200, vagy akár 500 évvel ezelőtt is, csupán a fenti két jellemzőnek kellett megfelelnie. Ha ezt nem így tekintenénk, akkor elméletileg megmagyarázhatatlanná válna a demokrácia fejlődésének problémája.

S ha ezt így fogadjuk el, akkor ez már elvezet az alkotmányosság problémájához. Eszerint alkotmányos demokratikus jogállam az a politikai rendszer, amelynek az alkotmányban lefektetett jogrendje tükrözi korának elfogadott és követett szabadságjog rendszerét és a hatalomgyakorlás olyan feltételeket és intézményeket hoz létre, amelyek biztosítják az alkotmányban lefektetett szabadságjogok realizálódását. Az természetesnek tűnik, hogy minden nemzetállamnak van alkotmánya, de nem feltétlenül természetes, ha arra gondolunk, hogy egy politikai rendszert a vallás és az erkölcs szabályozó dominanciájával is lehet stabilisan működtetni. Emlékezzünk arra, hogy a Dicey jogállama című cikkemben a jogállamot úgy értelmeztem, hogy az egy háromdimenziós koordináta rendszer egyik pontjában ábrázoltam, amikor a vallás és az erkölcs szabályozó hatása tart a nullához. Ennek megfelelően alkotmányos demokratikus jogállam is csak olyan nemzetállamokban értelmezhető, amelyik rendelkezik alkotmánnyal és a jog szabályozó hatása dominál a vallás és az erkölcs ellenében, illetve a nemzetállam rendelkezik az alkotmányban megfogalmazott szabadságjogok érvényesítéséhez, vagy kikényszerítéséhez szükséges intézményrendszerrel.

De miért csak 2011-től datálja Paragrafus az alkotmányos demokratikus jogállam megszűnésének idejét? Nyilván azért, mert ekkor fogadták el az orbáni alaptörvényt, ami szerinte már nem egy alkotmányos jogállamot ír le. Az előzőek alapján nyilvánvaló az is, hogy forradalmi jog egy új orientációs alapot hoz létre a jogrend kialakítására nézve, aminek nyomán a régi jogrendet már nem lehet figyelembe venni, csupán annak egy meghatározott részét lehet átvenni. Amikor 2011-ben lehetőség nyílott arra, hogy a Fidesz minden külső támogatás nélkül önállóan képessé vált egy új alaptörvényt létrehozni, már nem az 1989-es alkotmány volt az orientációs alap, hanem a 2009. 12. 01-én hatályba lépett Lisszaboni Szerződés, amelyik nyilvánvalóan az egész Unió alkotmányát jelentette. Más szavakkal: a Lisszaboni Szerződés éppen úgy befolyásolta az új alaptörvény kialakításának folyamatát, mint a forradalmi jog. Tehát ha azt vizsgáljuk, hogy az új alaptörvény alkotmányos demokratikus jogállamot ír-e le, akkor ennek megítéléséhez nem az abszolút tökéletesnek tartott 1989-es alkotmány lehet a viszonyítási alap, hanem az Uniós alkotmány. Ezért szoktam én azt állítani, hogy a 2012-ben hatályba lépett alaptörvény már egy rekurzív és adaptív alkotmány, amelynek alapja és kiindulópontja kizárólag az Unió alkotmánya lehet. Az pedig, hogy az alaptörvény hasonlít az 1989-es alkotmányhoz, azért van, mert végül is mindkét alkotmány egy liberális demokrácia konkrét modelljét írja le és az utóbbi természetesen az orbáni elvárások alapján készült el. De azt állítani, hogy az alaptörvény nem alkotmányos demokratikus jogállamot ír le, alapvető elméleti hiba lenne. Ez azt is jelenti, hogy bár Paragrafusnak és bárki másnak is jogában áll saját véleményként azt kijelentenie, hogy az alaptörvény visszalépést jelent a korábbi 1989-es alkotmányhoz képest, a hivatalos minősítés kizárólag az Unió hatáskörébe tartozhat. Ez a minősítés megtörtént korábban és a Tavares-jelentés éppen azt támasztotta alá, hogy Magyarország alkotmányos demokratikus jogállam. Innentől kezdve miről is beszélünk?

2017. 03. 15.