Eltakarítás

Nehéz lehet demokráciában élni, ahol egy politikai hatalom nem tehet azt, amit akar. Márpedig Orbán Viktor és a Fidesz legszívesebben ezt tenné, és ennek érdekében minden féket és ellensúlyt megszüntetne, illetve kiiktatna, hogy aztán a saját politikai céljait, jelesül a mértéktelen meggazdagodást gátlástalanul megvalósítsa. Ma már nem csupán a finomabb megszüntetés, kiiktatás fogalmakat ismerhetjük, hanem az „eltakarítás” szót is. Én ebben a szavacskában érzek egyfajta rosszindulatú ízt, olyasmit, hogy létezik valami dolog, jelenség, ami ugyan már régen megérett arra, hogy felszámoljuk, de objektív okok miatt erre nem kerülhetett sor. Most viszont megnyílt erre is a lehetőség, tehát nagy sebbel-lobban gyorsan takarítsuk el ezt a szemetet. Ilyen „szemét” a Fidesz szemében a vélemény nyilvánítás szabadsága lehet, ami bár Uniós alapjog, mégis olyan csúnyán fest a mi kis uralkodásunk arculatán.


Merthogy másként nem lehet értelmezni Németh Szilárd Fideszes alelnök legutóbbi szavait, amikor is kijelentette több civil jogvédő szervezet kapcsán, hogy: „Ezeket a szervezeteket minden eszközzel vissza kell szorítani, és azt gondolom, hogy el kell innen takarítani. És most ennek, úgy érzem, eljött a nemzetközi lehetősége Donald Trump amerikai elnökké választásával.” A politikus szerint három szervezetről van szó: Társaság a szabadságjogokért, a Transparency International és a Magyar Helsinki Bizottság. Németh Szilárd összefüggésbe hozta ezeket a szervezeteket Soros Györggyel is: „a Soros-birodalom álciviljeit azért tartják fenn, hogy a globális nagytőkét és a politikai korrektség világát átnyomják a nemzeti kormányok fölött.” Annyi biztos, hogy a magyar származású nagytőkés liberális gondolkodású, s mint ilyen, híve a szólásszabadságnak és egyéb szabadságjogoknak, ezért nem sajnálja a pénzt sem arra, hogy az egész világon, így hazánkban is anyagilag támogassa ezeket a jogvédő szervezeteket. S ha már liberális, akkor egyúttal kozmopolita is, és ez a kettő együtt, tehát Soros György liberalizmusa és kozmopolitizmusa, már szembemegy az orbáni erős állam és nemzeti identitás ki-, illetve túlhangsúlyozásának politikájával. Ezért tekintették és tekintik ma is rossz szemmel azt, ha egy magyar civil szervezetet külföldről támogatnak, mert az már az ő gondolkodásuk szerint beleszólás a politikájukba is. Ezért volt korábban olyan nagy csatazaj az egyik norvég alapítvány megleckéztetése során, amelyet bár nem sikerült megbüntetni, mégis kimutatták azt az igényüket, hogy senki se szóljon bele a hazai civil szervezetek támogatásának ügyébe. Majd ők támogatni fogják, és addig fogják támogatni, amíg a kezükből esznek.

A dolognak persze van egy másik oldala is, amit nem szabad figyelmen kívül hagyni. Létezik egyrészt a vélemény nyilvánítás szabadsága, de emellett létezik a legitim politikai hatalomnak az a joga, hogy a kényszerpályák szigorú számbavétele mellett szabadon határozza meg a politikai céljait. Számomra úgy tetszik, hogy a Fideszesek éppen ezt a jogukat féltik attól a befolyástól, ami a külföldről érkező támogatások fejében a hazai civil szervezetek elérhetnek. Az kétségtelen, hogy nehéz kijelölni a határokat, hogy mikortól kezdődik egy szervezet civil jellege, meddig tart és mikor csap át ugyanennek a szervezetnek ugyanaz a fő tevékenysége politikai cselekményekké. Ez utóbbi, vagyis a politikai minőség elvileg bármi lehet, akár mondjuk egy történelem tankönyv jóságának a problémája, vagy egy állampolgár jogsegélyben részesítése. Ebből adódóan ahány ember van, annyiféleképpen lehet értelmezni ugyanazt a cselekményt. Mindez igen jó lehetőséget adhat a politikai manipulációkra is. A fenti problémát a Fidesz úgy tudja eladni, hogy a civil szervezetek eltakarításával megvédik a magyarokat, megvédik a „nemzetállami szuverenitást”, ami nem létezik ugyan, de szépen hangzik a szájukból.


A másik oldalról viszont minden civil szervezetnek tudnia kellene azt, hogy hol a határ, meddig lehet elmenni a politikai kritikák megfogalmazásában akkor, ha a civil szervezet nevében fogalmaz meg tételeket. Mert az eddig is és a továbbiakban is igaz volt és lesz, hogy egy legitim hatalomnak, mint amilyen most a Fidesz hatalma, legálisan biztosítja számára azt, hogy a politikai céljainak megfelelő tárgyi jogot alkosson. Tehát a TASZ-nak az a kitétele, hogy: “…..azért dolgozik, hogy bárki megismerhesse alapvető emberi jogait és érvényesíthesse azokat a hatalom indokolatlan beavatkozásaival és mulasztásaival szemben,” nem jelenti, jelentheti azt, hogy a jogalkotó helyébe léphessen, nem lehet jogalkotó. Az aktuális hatalom tárgyi jogát ugyan lehet bírálni, amit a hatalom vagy akceptál, vagy túllép azon, de azt nem lehet kétségbe vonni, hogy a hatalom ilyen és nem a jogvédő szervezet által megkívánt tárgyi jogot alkotott. Továbbmenve: nehéz eldönteni azt, hogy a „hatalom beavatkozása”, illetve a „mulasztása” indokolatlan volt-e, nem pedig éppen a politikai cél kivitelezését szolgálta-e. Ez egy olyan mócsing, amin sokszor és sok ideig el lehet rágódni, bizonyítván azt, hogy a jogvédő szervezetek mennyire védik az egyéni szabadságjogokat, ami egyúttal alkalmas is létük igazolására és az önfényezésre. De erre hivatkozva sem lehet politikai fellépést eszközölniük.

Egy politikai hatalomnak négy éve van arra, hogy a saját politikai céljait és nem az ellenzékét, különösen nem egy jogvédő civil szervezet céljait valósítsa meg. Ez utóbbi, vagyis a civil jogvédő szervezet egyáltalán nem rendelkezik választói legitimitással, hogy tárgyi jogot alkosson. De nem rendelkezik felelősséggel egyetlen választó felé sem, tehát mondhat bármit, magyarán lehet a végtelenségig demagóg és manipulatív, de nem cselekedhet úgy, hogy azzal hatályos jogot sértsen meg. Ha valakiknek, akkor éppen a jogvédő szervezeteknek kell tudniuk azt, hogy hol a határ a civil szervezet munkája és a kellő legitimitással rendelkező politikai cselekmények között. S ha ezt nem érzékelik jól, akkor akár jogot is sérthetnek, amiért az aktuális hatalomnak nyilván lehetősége nyílik a felelősségre vonásukra. Magyarán: kétélű fegyver az, ha a nyomatékosság kedvéért egy jogvédő civil szervezet erőszakos cselekményekre ragadtatja el magát, mert alkalomadtán ezért a hatalom megbüntetheti. Az pedig csak egy szánalmas kifogásnak tekinthető, hogy ezt a büntetést politikai leszámolásként tüntetik fel. Egyetlen civil szervezet sem lehet politikai tényező, tehát nem lehet egy politikai leszámolás alanya sem, mert ahhoz választói legitimitásra lenne szüksége, legfeljebb hatással lehet a politikára, de ha valamelyik civil szervezet politikai tényezőként akarja magát feltüntetni, akkor azzal óriási hibát vét.


Mindezt azért kellett határozottan kinyilatkoztatni, mert egyre több civil szervezet tekint úgy önmagára, mint politikai tényezőre és szerintük ők az aktuális hatalom ellenzékeként léteznek. Erre utalhat a Társaság a szabadságjogokért nevű civil szervezetnek Németh Szilárd fentebb idézett kijelentéseire írott szövege: „Nem tudjuk pontosan mit tervez a kormány a civilek ellen, de nem ijedtünk meg a legfrissebb nyilatkozatoktól. Továbbra is azért fogunk harcolni, hogy megvédjük ügyfeleinket és minden magyar állampolgárt a hatalom túlkapásaival szemben.” Ez kétségtelenül egy nagyon nemes cél, ha minden cselekedetük törvényes lesz, jogilag kellően alátámasztott, és tudják, hogy hol a határ a jogvédelem és a politikum között. Az előbbihez, tehát a jogvédelemhez joguk van, a politikai cselekményekhez viszont nem rendelkeznek választói legitimitással. Annál nagyobb szélhámosság pedig nem lehetne, ha egy nem legitim szervezet legitimnek adná ki magát. Az pedig tökéletes szereptévesztést jelentene, ha egy „diktátor”, azaz Orbán Viktor elleni szabadságharcosként tüntetnék fel magukat.

2017. 01. 14.