Jogállam fogalma

Kolláth György kiváló jogtudós, aki rendszeresen szerepel Kálmán Olga műsorában is. Irigylésre méltó az, ahogyan egy adott témában felépítette minden egyes elemzését, és olyan meggyőző erővel adta elő, hogy annak nyomán minden ember hajlamossá vált arra, hogy elhiggye. Ilyen meggyőző erő sugárzik A demokratikus jogállam (Változó Világ sorozat, 61. szám) című könyvéből is, amelyet 2005-ben adtak ki két szerzőtársával egyetemben. Biztos vagyok abban, hogy az, aki elolvassa, minden egyes betűjét el fogja hinni. Ha így tesz, akkor rosszul teszi.

Ugyanis több olyan súlyos hibát vélek felfedezni, ami eleve megkérdőjelezi azt, hogy annak csupán jogelméleti, jogtudományi küldetése lenne, vagyis az, hogy a demokratikus jogállam fogalmát körüljárja minden ideológiai beütéstől, körítéstől mentesen. A probléma már magánál a „jogállam” fogalom értelmezésénél van. Kolláth György és társai így jellemzik: „A jogállami ‘környezete’ lényegi elemei az ország függetlensége és demokratikus berendezkedése. Amely kifejezésre jut olyan további alkotmányos értékekben és megoldásokban, mint a valódi népszuverenitás, a szabad választások, és azok révén plurális politikai berendezkedés és váltógazdálkodás, a több rendszerű parlamentarizmus, az állami közhatalom és civil társadalom kapcsolatának belátható, és fordított arányokat képező rendezése, valódi önkormányzatiság a túltengő állami jelenlét mérséklésére, szociális tartalmú piacgazdaság, az emberi jogok, főként az alapjogok (és kötelezettségek!) kiemelkedő szerepe, valamint hatalommegosztás” (7. o.) Majd később ezt írták: „az államszocialista rezsim nem volt jogállam.” (12. o)


Tehát, ha jól értem, akkor egy politikai rendszert csak akkor lehet jogállamnak tekinteni, ha bizonyos szabadságjogok adottak. A fent megjelölt szabadságjogok nem voltak meg a Kádár-rezsim esetében, ezért azt nyilvánvalóan nem tekinthetjük jogállamnak, állítják a szerzők. Csakhogy itt keverednek a jogfilozófiai és demokráciaelméleti problémák. Ugyanis a jogállamiság létrejöttét összekapcsolja a demokrácia fejlődésének egy meghatározott lépcsőfokával. Ez megítélésem szerint megengedhetetlen.

Itt most ugyanis az a nagy kérdés, miként értelmezik a jog és a demokrácia fogalmát. Kezdjük a jog fogalom értelmezésével. Abban már szinte minden jogtudós megegyezett, hogy a jog a politikai rendszer irányításának az eszköze, egyfajta sajátos szabályrendszer a politikai célok elérése érdekében. Jómagam így definiáltam a jog fogalmát: A jog a hatalomnak a politikai rendszer irányítását szolgáló szabályrendszere, amelyet kényszernormaként megszab. Ez a definíció összhangban van Pikler Gyula, Somló Bódog, Moór Gyula és más mértékadó jogtudós értelmezésével, tehát szerintem ez elfogadható kiindulópontként. Ha tehát a jogot szabályrendszerként értelmezzük, akkor minden olyan politikai rendszert jogállamnak kell tekintenünk, amelyben valamilyen jogi szabályozás működik. Ez pedig már a tabuk megjelenésekor tetten érhető, amint azt Wundt is állította, aki a tabukat „megíratlan törvénykódex”-nek nevezte el. A jogállam kifejezés pedig azért alkalmazható, mert a jog érvényesítésére létre kellett hozni azokat a tervezési, szervezési, végrehajtatási és ellenőrző szervezeteket, amelyek a jog kényszernorma jellegét kivitelezhették, illetve megvalósíthatták. „Ubi societas, ibi ius” – ahol társadalom van, ott jog is van, mondta Cicero, utalva arra, hogy a politikai rendszer meg-szüli a maga jogát is. De ez fordítva is igaz, ahol jog van, ott társadalom is van, tehát a jog születése magával hozza a politikai rendszer létrejöttét is. Vagyis nincs külön jog és állam, hanem csak jogállam létezhet, aminek a keletkezését már a tabuk megjelenésétől kell származtatni.

De ha a jogállam már a tabuk megalkotása óta létezett, akkor nincs értelme arról sem beszélni, hogy bizonyos szabadságjogok megjelenése után jött létre a jogállam. Vagyis, ha Kolláth György és szerzőtársai helyesen értelmezték volna a jog fogalmát és a politikai rendszer irányításában betöltött szerepét, akkor ilyen következtetésre sem kellett volna jutniuk. A Kádár-rendszer is jogállam volt, sőt, minden diktatúra jogállamnak tekinthető, amint arra Hans Kelsen is utalt: „Amikor azt mondjuk: ha az ún. jogsértés be-áll, „kell” hogy jogsértés-következmény is beálljon, akkor ez a legyen – mint a jog kategóriája – csak azt a sajátos értelmet jelenti, amellyel jogi feltétel és jogkövetkezmény a jogtételben összetartoznak. A jognak ez a kategóriája tisztán formális jellegű és ebben alapvetően különbözik minden transzcendens jogeszmétől. Alkalmazható marad, bármilyen tartalma legyen is az így összekapcsolt tényállásoknak, bármilyen minőségű legyen is a jogként értelmezendő aktus. Nincsen olyan társadalmi valóság, amelynek e jogi kategóriával való összeegyeztethetősége tartalmi alkatánál fogva vitatható lenne. Ez a jogi kategória a kanti filozófia értelmében ismeretelméleti-transzcendentális, nem pedig metafizikai-transzcendens jellegű. Éppen ezáltal őrzi meg radikális ideológiaellenes tendenciáját, miért is éppen ezen a ponton tör ki a leghevesebb ellenállás a hagyományos jogelmélet részéről, mely nehezen tudja elviselni, hogy Szovjetköztársaság rendje éppen úgy jogrendként értelmezendő, mint a fasiszta Itália, vagy a demokrata-kapitalista Franciaország rendje”. Kelsen, aki egy ideológiától mentes tiszta jogtant akart kidolgozni, helyesen mutatott rá, hogy a jog egyetlen politikai rendszerben sem fejlődik olyan szempontból, hogy az a politikai rendszer irányítását végzi. A jog fejlődése csupán tartalmában képzelhető el, de ezt a konkrét tartalmat már a politikai hatalom adja meg olyan formában, ahogyan a politikai céljai meg-követelik azt. A célok viszont attól függően változhatnak, hogy milyen politikai rendszer főtípust, illetve annak milyen konkrét modelljét akarják megvalósítani.


Ilyen módon eljuthatunk odáig, hogy a Kolláth és társai által közreadott jogállam definíció már egy konkrét politikai rendszer főtípus, a liberális demokrácia és annak egy általuk elgondolt modelljének a konkrét megfogalmazását tartalmazhatja. Ebből a szempontból a Kádár-rendszer tényleg nem tekinthető olyan jogállamnak, amit a szerzők elképzeltek. Csakhogy ennek meghatározási módszernek is megvan ám a hátulütője, mert ha egy jogfilozófiai fogalmat akarok definiálni, akkor abba nem fogok demokráciaelméleti fogalmakat beletenni. Márpedig a szerzők ezt tették akkor, amikor szépen felsorolták a liberális demokrácia néhány jellemző ismérvét. Ezek közül a két legfontosabb benne foglaltatik: a hatalommegosztás és a népszuverenitás elve. A többi szabadságjog, amelyet a definíció tartalmazott, már fölösleges volt megemlíteni, mert az előző kettőből levezethető.

De van itt még további probléma a jogállam fogalom értelmezésével. A szerzők szerint ugyanis ehhez az ország függetlensége is szükséges, azaz csak egy szuverén ország lehet jogállam. Ez már 2005-ben sem volt igaz, mert már akkor az Európai Unió tagjai voltunk. Ám amikor beléptünk ebbe a nemzetállami szövetségbe, akkor azonnal elveszítettük a szuverenitásunkat is. A szuverenitás ugyanis azt jelenti, hogy az adott nemzetállam fölött nincs más meghatározó jogrend, aminek a nemzetállami jogrend alá lenne rendelve. Ezt az értelmezést fogadja el minden mértékadó jogtudós is. Magyarán: a nemzetállami szuverenitás megléte nem feltétele a jogállamiságnak. Ebben az esetben a jogállamiság léte, vagy nem léte csupán attól függ, hogy az Unió jogrendjét demokratikus jogállaminak tekintjük-e, vagy sem, mivel az hazánkra is kötelező jelleggel bír.

Ugyancsak problémás az, hogy a demokratikus jelzőt is betették a meghatározásba, mert ez is meglehetősen ködös és tisztázatlan tartalmú fogalom. Bár nekem van egy elméletem a demokrácia fogalomra, de az nem várható el mindenkitől, hogy azzal egyetértsen. Így marad az a végső megoldás, hogy azt tekintsük demokratikusnak, amit az Európai Unió annak tekint. De nem biztos az, hogy ezzel az értelmezéssel azonosnak tekinthető a szerzők demokrácia értelmezése.


Látható, hogy a jogállam fogalmának ilyen meghatározása komoly akadályokba ütközik. De ez szinte természetes, hiszen ahány jogfilozófus van, annyiféle elképzelés lehet a jogállamra nézve. Befejezésül idézem egyik kedvenc jogfilozófusomat, Somló Bódogot: „Aki a jog tükörsimára csiszolt fogalmát akarná megadni, az már e ponton eltévesztette a feladatát”. Nekem se az volt a célom, hogy egy tükörsimára csiszolt fogalmat adjak a jogállamra nézve, hanem csupán gondolatébresztő tételeket fogalmaztam meg. Nem állítom azt sem, hogy kizárólag az én definícióm a helyes, mert lehetnek más meghatározások is, amelyek a jogállamnak egy másik, vagy több más lényegi ismérvét foglalják keretbe a definiálás során. A fenti meghatározás csak egy a sok közül.

2015. 10. 03.