Kényszernorma

Pascal írta egy helyen, hogy: „A jog erő nélkül tehetetlen; az erő igazságosság nélkül zsarnoki”. A mondat első része abszolút igaz, az igazságosságról szóló része viszont csak részben. Ez utóbbit úgy kell helyesen érteni, hogy jó az, ha az erő találkozik az igazságossággal, pontosabban a társadalom többségének az igazságosságával.

Napjainkban a migránsok inváziója nyomán Orbán Viktor olyan szerencsés helyzetben van, hogy a pascal-i tételnek, illetve a modernizált változatának a birtokában van. Merthogy valóban az erőt mutatja feléjük azzal, hogy megépítette a kerítést, ezt jogilag is alátámasztotta, és mindezt a választók túlnyomó többsége igazságosnak tekinti. S talán most találkozhatunk elsőként azzal is, hogy Orbán törvénykezését sem találják az „önkényuralom”, vagy még durvábban a „diktatúra” kialakításának és megszilárdításának. Nem tudom, hogy a kormányfő ezzel tisztában van-e, de most érkezett el oda, hogy a megítélésében gyökeres fordulat állhat be.


A helyzet ugyanis az, hogy eddig Orbánt az Unió fenegyerekének, különcnek ítélték meg, ami nyilvánvalóan összefüggésben volt/van a cezaromániás személyiségével. Jó volt ez számára, de legalább ugyanolyan rossz is, mert az Unió „mainstream”-jával való szembemenés sohasem vezetett jóra egy olyan kis ország esetében, mint hazánk. De most egészen más a helyzet: nem egy nemzetállami problémával állunk szemben, hanem egész Európa problémáját kell kezelni. S ebben a szituációban Orbán nyakassága, akaratossága kifejezetten jól jön. Ugyanis ma már világos az, hogy az Európai Bizottság és minden tagország becsődölt az invázió nyomán és a másik tagországra akarja áttolni a migráns-ügy megoldását. Egyedül Magyarország az, amelyik felveszi a harcot velük szemben olyan szempontból, hogy igyekszik rákényszeríteni a migránsokra a jogkövető magatartást.

Márpedig az nyilvánvaló, hogy a jogkövető magatartás kikényszerítése alapvető jelentőségű a modern liberális demokráciák létében. Hans Kelsen írta híres művében, a Tiszta jogtan-ban a következőket: „A jogi norma nem más, mint kényszernorma, abban az értelemben, hogy kényszert elrendelő norma….” Vagyis a jog az az eszköz, amelynek segítségével a társadalom tagjait egy elvárt viselkedésforma követésére kényszerítenek. S itt most a kényszerítésen van a hangsúly, mert ha ez hiányzik egy nemzetállam működésének irányításából, akkor az eleve halálra van ítélve és előrevetíti az anarchia létrejöttének a lehetőségét. Nos, ebből a kényszernormából hazánkon kívül egyetlen érintett országban sem láthattunk semmit sem a migráns-ügy kezelése során. Mindez azt is kiválóan mutatja, hogy rajtunk kívül 1. az egyes tagországok között nincs megfelelő szolidaritás, mert mindegyik a másik tagországra kívánja áttolni a probléma megoldását, 2. nincs konzekvens jogalkalmazás sem a hatályos jogszabályok érvényesítése terén, 3. mennyire sebezhetőek vagyunk egy ilyen nyomás esetén és gyakorlatilag megadóan alávetjük magunkat egy külső kényszernek. Az előbbi három közül én az utolsót tartom a legsúlyosabbnak, merthogy az megkérdőjelezi az Európai Unió hatékonyságát és sikerességét. Az ugyanis nem túlzottan jó, ha egy egész nemzetállami szövetség életét alávetik egy olyan nyomásnak, mint amilyen most a migránsok inváziója, mert ez precedens értékű lehet más nyomásgyakorlás foganatosítására.


Ilyen szituációban szinte az öngyilkossággal ér fel az, hogy Gyurcsány Ferenc meglengette a liberális eszmeiséget a migráns-ügyben. Ha ugyanis a migránsok nem hajlandóak egy adott nemzetállam törvényeit betartani, akkor azokkal szemben nem lehet liberális módszerrel operálni. Ekkor, nincs mese, valóban a kényszernorma az egyetlen megoldás, mert ez vezethet a társadalom normális működéséhez. De olyan környezetben, amikor a környező országok negligálják azt, hogy a kényszernorma eszközéhez nyúljanak, ez Orbán részéről különösen kockázatos cselekmény volt. De éppen a neveltetése, a cezaromániás személyisége, a csökönyössége, a „ki más, ha nem én” szemléletmód vezetett el odáig, hogy még a migránsoknak is megmutatja azt, hogy rajta keresztül nem törnek át. Orbán Viktor nem olyan ember, aki enged a túlerőnek, mert ő egy kemény legény, akivel nem érdemes ujjat húzni. S ez a viselkedése most olyan pozitív eredményre vezetett, hogy nem csupán a hazai közvélemény támogatását vívta ki, hanem a többi tagország rendre követi az intézkedését.


Ez utóbbi miatt is tekinthető Gyurcsány húzása kontra produktívnak, mert meglehet, hosszabb távon éppen ő fog az EU-val szembe menni, és ő fog renitenssé válni a többiek szemében. Ezen kívül én még a következőkben látom Gyurcsány hibáit: 1. Gyurcsány bár tudta és hangoztatta azt, hogy a migráns-ügy kapcsán gerjedt kommunikációs harcot csak elveszíteni lehet, mégis elkezdte és folytatta, 2. amikor már látta azt, hogy a felmérések szerint a lakosság döntő többsége támogatja Orbánt, tovább folytatta a liberális megdolgozást, sőt, még erőszak miatt feljelentette Orbánt az EB-nél is. 3. 2006. szeptemberben Ő maga is volt olyan szituációban, amikor erőszakot kellett alkalmaznia a csőcselékkel szemben, de ennek során elbukott, így semmi erkölcsi alapja sincs arra nézve, hogy Orbán törvényes kényszerintézkedését kritizálhassa. Mindezek az okok mára oda vezettek, hogy az eddig stagnáló Fidesz támogatottság egyszerre csak megindult felfelé és ki tudja milyen politikai haszna lesz még Orbán Viktor akaratosságának. Az biztos, hogy a Fidesz 2018-as választási győzelme elérhető közelségbe került.

2015. 09. 19.