Menekültek és a szolidaritás

Az emberiség történelmében több népvándorlás volt, amelyek szinte kivétel nélkül a jobb megélhetési lehetőségek keresése miatt jöhettek létre. Mi magyarok is egy ilyen vándorlásnak köszönhetjük új hazánkat, azt a területet, amit ma Magyarországnak hívunk. Tehát nem újdonság az, hogy egyes területekről ezrek és ezrek kerekednek fel és az életösztönüknek engedve új hazát próbáljanak
keresni.


A manapság kialakulni látszó népvándorlás, amely elsősorban Afrikából indult ki, de más elmaradottabb országokat is ezrek hagyják el, ebbe a sorba illeszthető, de mint minden népvándorlás, egyúttal több sajátos különbséggel rendelkezik. Bennünket ez a népvándorlás olyan vonatkozásban érinthet, hogy hazánk is célállomás lehet, bár tudjuk, hogy nem elsősorban mi vagyunk számukra egy új hazának a legjobb megoldása, de mégis számításba jöhetünk célállomásként. Ennek a problémának az alapvető ellentmondása a következőképpen fogalmazható meg. Egyrészt az európai értékrendnek megfelelően szolidárisaknak kellene lennünk a menekültekkel szemben, ami azt involválná, hogy mindet befogadjuk. Másrészt ennek a szolidaritásnak meg kell húzni a végső határát, hiszen ha minden menekültet befogadnánk, akkor az sok súlyos gondot generálhatna. Ez utóbbi viszont végletesen azt involválná, hogy senkit se fogadjunk be.

Megítélésem szerint egyik megoldás sem járható út, a helyes megoldás most is az arany középút lehet. Ekkor viszont az a probléma adódik, hogy kiket célszerű befogadnunk. Nem célom az, hogy erre kielégítő adjak választ, csupán néhány fontosabb kérdést vetek fel, ami e probléma helyes megoldását nehezítheti. A legfontosabb kérdés az, hogy a döntően muszlim bevándorlók hajlandók-e az Uniós jogrendet magukévá tenni? Az ugyanis nyilvánvaló, hogy nem nekünk kell alkalmazkodnunk néhány ezer, vagy százezer menekült által megszokott és követett jogrendhez és szokásjoghoz, ami sok vonatkozásban egészen eltérő értékeket hordoz, mint az európai értékrend. Nyilvánvaló, hogy nekik kell alkalmazkodniuk a hazai jogrendhez és szokásokhoz, ami egyáltalán nem biztos, hogy sikerülni fog, hiszen egészen más gondolkodás és viselkedésmódot kell elsajátítaniuk. Ha pedig ezeket nem hajlandók megtenni, akkor abból ma még beláthatatlan következmények adódhatnak.

A következő nagy kérdés az, hogy mit csináljunk velük? Ennek első részproblémája az, hogy kezdetben hol helyezzük el őket? Netán a befogadó állomásokon? Ez nem járható út, hiszen ebből ma is kevés van, azok is túlzsúfoltak, és az újabbak építése hosszú időbe telhet. Márpedig a menekülteket nem lehet szélnek ereszteni, hiszen az a közrend és a közbiztonság fellazulásához vezethetne. Vagyis elérkeztünk oda, hogy tömegesen érkező menekülteket nem tudnánk befogadni. Ám tételezzük fel azt, hogy az átmeneti elhelyezésüket humánusan meg tudjuk oldani. Ezután jön a következő részkérdés: milyen foglalkoztatást, munkát adjunk nekik? Tudjuk nagyon jól, hogy a hazai munkavállalóknak sincs elég munkahelyük, amit a kormány úgy akart eddig megoldani, hogy bevezette a tömeges közmunka rendszerét. Ez eddig sem és ezután sem adhat egyetlen munkavállaló számára egy olyan életcélt, ami megoldaná a problémáját. Egy értelmiségit arra használni, hogy ősszel a lehulló falevelet összesöpörje, nagy luxus és mellé még megalázó is. Elvileg ilyen munkát tudnánk azoknak a menekülteknek is adni, akik kellő végzettség nélkül vágnak a világnak és bíznak a jószerencséjükben. De van-e, illetve megteremthető-e annyi közmunka lehetőség, mint amennyi menekült ellepné hazánkat akkor, ha tág teret adnánk a bevándorlásnak? Nyilvánvalóan nem, és most is be kell látnunk azt, hogy még a hazai állampolgárok számára sincs elég munkahely, hát még az ezer-, vagy százezer számra érkező és befogadott menekült részére. Egyszerűen a hazai gazdaság teljesítőképessége nem engedi meg azt, hogy erről komolyan gondolkodjunk.


Persze, marad még egy olyan lehetőség is, hogy kellő átképzés után alkalmazni tudnánk a menekülteket. Ennek az átképzésnek azonban sokoldalúnak kell lennie, hiszen tartalmaznia kell a jogrend, a szokások, hazánk történelmének megismertetését, a nyelv elsajátítását, továbbá az adott szakma megtaníttatását. Ilyen megoldások léteznek más országokban, mint például Németországban, ahol erre már korábban kiterjedt hálózatot hoztak létre és működtetnek eredményesen. De nálunk ilyen hálózat nincs, és ennek létrehozása is sok pénzt és időt venne igénybe. S itt megint előtolakodik az a kérdés, hogy vajon bírná-e ezt hazánk gazdasága? Szerintem nem, kivéve akkor, ha a költségvetésből erre a következő időszakokra elkülönítenének pénzalapot. De, mondom, ez is hosszabb idő múltán működhetne olajozottan. Magyarán: erre sincs felkészülve hazánk gazdasági, szociális és oktatási rendszere.

Ne folytassuk tovább, mert mindig ugyanoda lyukadunk ki: Magyarország nem képes tömegesen befogadni menekülteket. Azt nem lehet csinálni, hogy válogassunk a menekültekből, a megfelelő végzettséggel és hiányszakmákból képzett menekültek jöhetnek hazánkba, a többiek viszont nem. Ez nyilvánvaló diszkrimináció! Az említettek egyébként sem hozzánk jönnének, hanem nálunk fejlettebb országokba, ahol jó fizetést kapnának. Azt sem lehet csinálni, hogy a magyar munkavállalók helyébe léptessük a menekülteket, hiszen a szolidaritásnak a hazai munkavállalók iránt is meg kell nyilvánulni. Maradhat csupán egyetlen megoldás: korlátozott számban befogadni menekülteket, akik közül első helyen a politikai menekültek állnak. Ezért tekintem én jó megoldásnak az Unió azon javaslatát, hogy a tagországok egy bizonyos létszámban fogadjanak be menekülteket.


Azon persze lehet vitatkozni, hogy Magyarországnak mennyi jusson ebből, de azon nem, hogy az általános emberi szolidaritás azt kívánja, hogy ne menjünk el a menekültek problémája mellett, és próbáljunk meg tenni azért, hogy az valamelyest mérséklődjön. Tökéletes megoldást úgy sem tudunk biztosítani, hiszen azt elsősorban azok az országok tudnának adni, ahonnan elmenekülnek ezek a szegény emberek. Más országok diktatúráját, vagy gazdasági nehézségeit nem lehet kívülről felszámolni, legfeljebb segíteni lehet abban őket, de az igazi megoldást csak az ott élő emberek valósíthatják meg.

2015. 06. 03.