Nemzeti dőzsölés

Vajon a demokráciát is nem éppen annak túlhajszolása bomlasztja fel, amit épp a legfőbb jónak ítél?” (Platon: Az állam).


Az előbbi bejegyzésem után sokan gondolhatják rólam azt, hogy beálltam az Orbán-fanok közé, és teljes mellszélességgel kiállok a kormányfő mellett. Távolról sincs így, hiszen az a politikai kultúra, az a szolgai alávetettség egy személynek, ami ott létezik, számomra elfogadhatatlan. A Fidesz és annak vezére Orbán Viktor ugyanis egy sajátos együttest alkot, amit én politikai érdekszövetségnek nevezek. Ez a politikai érdekszövetség nem tekinthető „maffiaállam”-nak, ahogyan azt Magyar Bálint után sokan állítják, hiszen az egész rendszer törvényesen működik. Ezzel szemben a maffia, legalábbis a mai fogalmaink szerint, bűnszervezet. Az pedig, hogy sok külsődleges vonásában a két szövetség megegyezést mutathat, még nem teszi azonossá is azokat. Ebből az alapállásból kell tehát vizsgálnunk az egész orbáni politikai szervezetet, aminek azonban vannak ám jól kitapintható vonásai is.


A legfontosabb tényező, ami ezt a sajátos politikai érdekszövetséget létrehozta, Orbán Viktor cezaromániás személyisége. A miniszterelnöknél már a gyermekkorától kezdve érzékelhető volt az a törekvés, hogy valamilyen módon kiemelkedjék a társai közül és mint egy különcként mutatkozzon meg. Ezt a tulajdonságát a szangvinikus temperamentuma generálhatta, amiről Pavlov kitűnő jellemzést adott. A szangvinikus izzó, nagyon produktív, tevékeny ember, de csak akkor, ha sok érdekes feladata van, azaz van állandó indítéka. Amikor ilyen nincs, unatkozik, kedvetlen lesz. A szangvinikus típusú emberre jellemző a nagy mozgékonyság, könnyen alkalmazkodik a változó életfeltételekhez, gyorsan megtalálja a kontaktust az emberekkel, közlékeny, nem érez feszélyezettséget, ha új emberekkel kell érintkeznie, bármilyen tekintélyesek legyenek is azok. A közösségben vidám, életörömmel teli, szívesen harcol fontos ügyekért, tud lelkesedni. Azonban ha frusztrált helyzetbe kerül, akkor gyorsan lelohad. Ennél a típusnál az érzelmek gyorsan alakulnak ki és gyorsan változnak. A gondolkodása könnyed, rugalmas, szellemes, az új iránt fogékony, a figyelme gyorsan átkapcsol másra, ha az érdekli őt.” Erre a temperamentum típusra könnyen ráfoghatjuk azt, hogy különösen szerencsés ember az, akit a természet ilyennel áldott meg. Ez azonban csupán látszat, mert meglehetősen sok negatív oldala is van, amit ha az ember egyedi fejlődése kihozza belőle, és személyiségének alapvonásává teszi, akkor egy igazi cezaromániás személyiség válhat belőle.

Az egyik oldalon ugyanis a szangvinikus temperamentumú emberben valóban egy zseni, de legalábbis egy kiemelkedő képességű ember képét lehet látni. A másik oldalon viszont ott van az az állandó és megmásíthatatlan kényszer, hogy mindenkor aktívnak kell lennie, hogy az érdeklődését és produktivitását fenntarthassa, ami egyúttal a folyamatos létfeltétele is. Ha ez nem jöhet létre, akkor az ember személyisége vagy eltorzul, vagy a bűn útjára lép. Szerencsés esetben a megfelelő aktivitást maga az élet hozza el számára és ilyenkor egy tartalmas életet élhet az ember. De ha ez nincs meg, akkor a kellő aktivitást fenn lehet ám tartani úgy is, hogy az egyén különböző módszerekkel állandóan a figyelem középpontjába helyezi magát, amikor olyan helyzet áll elő, hogy mindenki, vagy sokan őt bámulhatják. Ez az a kívánatos állapot, amely egy szangvinikus embertípus lételemévé válhat és ezt az állapotot kell vagy véletlenszerűen, vagy pedig szándékosan fenntartani. Orbán Viktor, mint politikus, hamar megtalálta ezt a lehetőséget abban, hogy folyamatosan kreált magának ellenségképet, ami ellen harcolhatott. Egy kis szójátékkal mondható az, hogy most Soros a soros. Rendkívül megterhelő ez az egyén számára akár szellemi, akár fizikai szempontból, mert az állandó égés, izzás álla-potában kell lennie. Ezt sokan nem biztos, hogy el tudják viselni, hiszen felemésztheti az embert akár fizikai, akár pedig szellemi vonatkozásban, és ebből eredhet a személyiség összeomlása.


Orbán Viktor már a kezdet kezdetétől kiélhette a szangvinikus temperamentumát, de számunkra most csak a politikai pályafutása a fontos. Az életrajzából tudjuk, hogy mivel a labdarúgásban, ami mindig is érdekelte, nem lehetett az első, ezért a politikával próbálkozott. Olyan szerencsés helyzetben volt, hogy éppen a rend-szerváltozás előtt állt az ország, ezért könnyen kiemelkedhetett a rendszer ellenességével. Amikor pedig megalakították a Fideszt, onnantól kezdve az egyik meghatározó vezetőjévé, majd később az elnökévé vált. Tehát adva volt az a társadalmi közeg, amiben a sajátos temperamentumát kiélhette. Elsőként szembeszegülhetett a létező kádári puha diktatúrával, majd másodikként a parlamentbe jutva ellenzékiként kritizálhatta az aktuális hatalmat. Időközben pedig sikerült maga körül egy olyan személyi kultuszt is kialakítania, ami olyan helyzetet teremtett, hogy az ő szava mintegy az Isten szava volt. A Fidesz egyenlő volt Orbánnal és Orbán egyenlő volt a Fidesszel.

Tehát létrehozott egy olyan politikai közösséget, amit egy sajátos érdekszövetséggé alakíthatott át. Ennek az volt a fő sajátossága, hogy megpróbált olyan pozitív politikai célokat kijelölni és megvalósítani, amivel biztosíthatta a politikai erőtérben való megmaradását. Ezzel párhuzamosan azonban minden egyes lehetőséget kíméletlenül kiaknáztak, hogy meggazdagodjanak. Amikor pedig hatalomra kerültek, olyan nagytőkéseket támogattak és stafíroztak ki, akik feltétel nélkül kiszolgálták Orbán politikai és emberi céljait. Tehát egy kettős helyzetkép alakult ki. Egyrészt valóban előremutató politikai célokat tűztek ki, amiből tényleg sokat megvalósítottak. Ez alkalmas volt arra, hogy immár többször nagy fölénnyel nyerjék meg a választásokat. Másrészt tovább folytatódott és egyre fokozódott az a gyakorlat, hogy a Fidesz holdudvarába tartozó oligarchákat feltőkésítsék. Ilyen módon meglehetősen nagy gondban lehetett az a választó, hogy a kettő közül melyiket tekintse fontosabbnak a Fidesz tényleges megítélése során.

Ám Orbánnak mindig voltak olyan ütőkártyái a tarsolyában, amiből minden választás előtt fel tudott mutatni egyet, és feledtette a korrupció gyanúját és a pozitív politikai célok irányába tudta el-mozdítani a választók gondolkodását. Ez eddig háromszor sikerült neki, most pedig 2018 előtt újra sikerült előráncigálni a bűvész-kalapjából egyet: a migráció és a terrorizmus veszélyét. S mivel érdemi politikai ellenfele ma nincs a Fidesznek, amelyik leválthatná a pártot, ezért adott az a lehetőség is, hogy a másik céljukat, te-hát a saját embereinek a meggazdagodását tovább folytassák. Ezért lehetett megjátszani azt, hogy mi magyarok képesek vagyunk egy olimpia megrendezésére, amit ha megtettünk volna, akkor a gazdaságunk a csőd szélére került volna. Ezért lehetett olyan plakátkampányokat csinálni, aminek semmi haszna nem volt, de a kormányfő dicsőségét hangoztathatta. Ezért lehetett nemzeti konzultációkat végigverni a választókon, aminek szintén semmi eredménye sem volt, de Orbán Viktor végre bebizonyíthatta azt ország-világ előtt, hogy több mint 1,6 millióan támogatják őt a migráns-ügy kapcsán. Ezért lehetett folytonosan Brüsszellel szembe menni, és olyan az Uniót bíráló plakátokat elhelyezni köztereken és hirdetéseket meg-jelentetni a médiában, ami az egész Unió szégyene lehetett. Semmi sem volt tehát drága azért, hogy a Fidesz, jelesül pedig Orbán Viktor dicsőségét hirdesse az egész magyar társadalom, amivel a kormányfő cezaromániás személyiségét lehetett ápolni. Ilyen szempontból valóban nemzeti dőzsölés folyik ma hazánkban, ezzel párhuzamosan milliók nyomorognak és néznek kilátástalanul a jövő elé. Lehet szórni a pénzt kampányokra, miközben az iskolákban nincs kréta, amivel írni lehetne a táblára, az egészségügyben a betegnek kell bevinnie az orvosságot a kórházba, ha életben akar maradni. Lehet százmilliárdokat költeni a kihasználatlan stadionokra, miközben a BKV metrója életveszélyes. Lehet magas fizetést adni a csókosoknak, miközben honfitársaink százezrei vándorolnak ki más Uniós tagországokba, mert kevés a fizetésük ahhoz, hogy normális polgári életet élhessenek. Lehet….igen, lehetne még sorolni a sok-sok olyan problémát, ami Orbán Viktor cezaromániás személyiségéből következik, de minek? Nincs értelme, mert azok a pozitív politikai célok, amelyek valóságosan megvannak a Fidesz politikájában, mindig elfeledtetik és felülírják ezeket, és majd a választások során az emberek jobb híján mégis a Fideszre szavaznak.


Ezért fontos az, hogy milyen személyiségű ember vezeti az országot, mert hiába növekszik a gazdaságunk teljesítőképessége, hiába dől hazánkba a sok Uniós pénz, ha azt csak célirányosan, zömmel a Fidesz holdudvarába tartozók kaphatják meg. S mindez addig fog folytatódni, amíg nem lesz egy igazi szociáldemokrata párt, amelyik képes leváltani Orbánt és társait, és egy egészen más társadalmi igazságosság alapján új irányba tereli hazánk sorsát.

2017. 07. 05.