Trónkövetelő

….a múlt hét szombati beszéde is tartalmazott újdonságot, amit később majd a 2014-eshez hasonlóan történelmiként fogunk emlegetni.

Orbán Viktor tusványosi beszéde minden évben különösen nagy figyelmet harcolt ki a magyar politika iránt érdeklődők között, legyen az hazai ember, vagy külföldi. Így volt ez korábban is, különösen a 2014-es beszéde váltott ki hatalmas visszhangot, amikor nyíltan hadat üzent a liberalizmusnak és a hazai liberális ellenzéknek. A mostani, vagyis a múlt hét szombati beszéde is tartalmazott újdonságot, amit később majd a 2014-eshez hasonlóan történelmiként fogunk emlegetni. Ezt azonban a beszéde végére tartogatta, talán azért, mert ezzel akarta megkoronázni a korábbi eszmefuttatásait.

Az kétségtelen, hogy Orbán beszédében volt egy belső logika, hiszen kezdte az elmúlt egy év történéseinek a bemutatásával, majd folytatta azzal, hogy mi várható a következő egy évben. Itt is találkozhatunk egy belső logikai építkezéssel, hiszen elsőként a hazai, majd a Közép-európai, ezt követően pedig az Európai Unióban és a világban várható fejleményeket vázolta fel. Azt kell mondanom, hogy mindezek valóban lényegi dolgokról szóltak, amelyek meghatározhatják Magyarország távlatos sorsát. El kell ismernem azt is, hogy az eszmefuttatásai mindezek mellé még ültek is, annak fontosságával, kiemelkedő jelentőségével nem lehetett vitatkozni. Azt gondolhatná az ember, hogy végre valahára egy olyan kormányfő képe rajzolódik fel előttünk, aki minden külső behatástól képes volt függetlenítenie magát, és egy reális képet festenie a magyarságról, az európai nemzetekről, a világról, a kereszténységről, és így tovább, mígnem….. Mígnem elérkezünk a végszóhoz, ami aztán ismét azt az Orbán Viktort mutatta be nekünk, akivel nap mint nap találkozunk: a minden hájjal megkent hatalom technikust, aki a sok szép és igaz szó mögé bújtatta a legfontosabb mondanivalóját, a saját hatalmi céljait. S a figyelmetlen hallgató a sok számára jól csengő szó nyomán, attól talán kissé megrészegülve és elkábulva az utolsó mondatait is befogadja, elfogadja a miniszterelnöktől és elhiszi, hogy annak úgy is kell lennie, mert nincs más út a körülöttünk leselkedő veszélyek kivédése érdekében. Itt is megmutatkozik tehát az a korábban követett Fideszes módszer, miszerint szerte az országban, az Unióban és a világban olyan sok buktatóval találkozik az ember, hogy annak kivédésére, tehát az emberek megvédésére csak a Fidesz, név szerint pedig Orbán Viktor képes.

Azok természetesen nem hagynak kétséget afelől, hogy igazak, miszerint Magyarország az utóbbi egy évben hatalmasat fejlődött, hiszen ezt minden mértékadó külföldi elemző elismeri, amelyek, ugye, nem Orbán vazallusai és ezért megengedhetik maguknak az igazság leírását. Burkoltan és szemlesütve ugyan a hazai ellenzék is elismeri, hogy van fejlődés, de emellett milyen sok területen vannak még problémák. A sok tényadat felsorolása közben egy dolog mellett azonban nem lehet elmenni: Orbán szerint a mostani kétharmados választási győzelmük korszakváltásra hatalmazta fel őket, mégpedig 2030-ig szóló időtartamra. Ez nyilván nem igaz, ilyen felhatalmazást senki sem adott nekik. Különösen nem adtak azok a politikai filozófiában járatlan választók, akik nem tudnak különbséget tenni a liberális és a konzervatív politikai filozófia között. A választók, mivel a Fidesz nem rendelkezett politikai programmal, ezért csak arra adtak, adhattak felhatalmazást, hogy tovább folytassák a megkezdett munkát, különös tekintettel a migráció jó kezelését, ami egyik fontos feltétele a törvényes rend megvédésének. Azt csupán a Fidesz, jelesül Orbán Viktor tekintheti felhatalmazásnak a korszakváltásra, hogy harmadjára kaptak kétharmadot. Hogy aztán mi lenne a korszakváltás lényege, azt csak később, a beszéd utolsó részében tudhatjuk meg, de ez sem mond semmi újat sem, mert végül is a liberalizmus leküzdését és egy kereszténydemokrata magyar nemzetállam felépítését jelenti.

Orbán tovább építve a vizsgálódását a Közép-európai országok tekintetében sem mond újat: az egész Unió országai szenvedtek a menekültválságtól, amely jelentős erőket és eszközöket kötöttek le. Csak a Közép-európai országok állták a sarat és mutattak példát az egész Uniónak. Ehhez kapcsolható a migráció megítélése is, amelyet a kereszténydemokraták többsége elutasít, míg a liberálisok kifejezetten jónak tartanak. S itt aztán elolvashatjuk, meghallgathatjuk, ha még eddig senkinek sem sikerült ezt megtennie, hogy milyen kártékonyak a liberális gondolkodásúak, és az Európai Unió nem lehet nyílt társadalom. De valahogy ebből is azt érzem ki, hogy ezzel is a saját hatalmi pozícióit akarja megvédeni, nem pedig az önzetlen nemzeti érzésből fakadó kötelességét teljesítenie Magyarország magyar nemzetállami minőségének megőrzéséért. A beszédje során ugyanis elejti azt a dolgot, hogy ha egy országban 10% fölötti a muszlim közösség létszáma a teljes lakosság számához képest, amelyik nyilvánvalóan nem fog keresztény pártokra szavazni, akkor bizony a kereszténydemokrata pártok ott többé nem fognak a labdába rúgni. Persze, önmagában ez is igaz, de Orbánnál nagyon is kilóg a ló lába, hogy ne vehetnénk észre azt a távlatos célt, hogy már csak ezért sem szabad a muszlimokat beengedni az országba. Ennél azonban sokkal fontosabbnak tekintendő az, hogy hazánk megtartsa a magyar nemzetállami minőségét és ne váljon muszlim országgá.

Hasonló érzéseim támadtak akkor is, amikor a következő évi Európai Parlamenti választások különösen fontos jelentőségére hívta fel a figyelmet. Persze, hiszen minden soron következő választás különösen fontos, mert azt kell megnyerniük. Itt viszont arra hivatkozva, hogy sem a mai Európai Parlament, sem az Európai Bizottság nem tudta kezelni a migránsválságot, meg egyébként is liberálisok, ezért menniük kell. S vajon kiknek kell a helyükre állniuk? Hát persze, hogy nekik, élükön Orbán Viktorral, hazánk zseniális vezérével, aki, el kell ismerni, tényleg jól kezelte a migrációs válságot. A nagy kérdés itt most nyilván az, hogy ezzel a teljesítménnyel egyúttal már utat is törhet magának az EP, vagy az EB elnöki bársonyszékéhez? Nem hinném, hiszen azért nálánál sokkal jobb és elismertebb politikusok is várnak arra, hogy leváltsák Tajanit és/vagy Junckert, az utóbbi már valóban megérett arra, hogy távozzon. Azt gondolom, hogy Orbán Viktor eddigi viselkedése, az Unió ellenessége még a kereszténydemokrata eszmetársai körében sem váltott ki annyi elismerést, ami szükséges lenne ahhoz, hogy akár csak jelöljék is az EP vagy az EB elnöki posztjára, esetleg bármelyik más Uniós vezetői beosztásra. Azt meg aztán még nehezebben tudom elképzelni, hogy mi jönne azt követően, ha netán, Isteni szerencsének köszönhetően, mégis őt választanák meg valamelyik elnöki posztra. Azt sejtem, hogy végleg búcsút mondhatunk a liberális eszmeiségnek, mert sorra szorítaná ki ezeket az embereket elsőként az Európai Parlamentből, majd ezt követően az EB-tól, továbbá minden számottevő politikai és szakmai beosztásból, hogy még az írmagja se maradjon belőlük. Ehhez különösen jól ért, amit az eddigi 30 éves tevékenysége is kiválóan bizonyít.

Ide kapcsolódna a hazai médiakampány is, amelyik, ha eddig nem csinált Istent Orbánból, akkor most végre valahára megcsinálhatja. Ekkor feltehetően megismerkedhetünk azokkal a kommunikációs módszerekkel, ami jellemző volt a totalitárius rendszerekre, különösen a fasizmusra és a kommunizmusra. Ha ez a helyzet állna elő, akkor a gyakorlatban is megtapasztalhatnánk azt, hogyan fér meg egymás mellett a liberális demokrácia, mint politikai rendszer főtípus, és a fasiszta, kommunista propaganda. De szép új világ lenne!

Debrecen, 2018. 08. 01.

One Reply to “Trónkövetelő”

A hozzászólások jelenleg nem engedélyezettek ezen a részen.